2013. szeptember 9., hétfő

Veganok a libamáj fesztiválon

Kakuk Bálint beszámolója:

5 vegan aktivista társammal beszivárogtunk a Libamájfesztiválra. Célunk nem az volt hogy szabotáljuk a rendezvényt, hanem az, hogy vegan alternatívát mutassunk a libamáj szerelmeseinek egy gerilla kóstoltatás keretein belül.


Az alternatíva pedig egy növényi pástétom volt, ami minden tekintetben állta a sarat, hiszen még egy libatöméssel foglalkozó hölgy is valódinak hitte. Mondjuk szerinte kevés tepertőt daráltunk a pástétomba. Ezzel nem is tévedett, mert a semmitől kevesebbet nem is lehet beletenni. persze megkaptuk a dogmatikus érveket, miszerint Isten azért teremtette az állatokat...stb, de ezekkel most nem foglalkoznék, mert mindenki ismeri a hasonló érveket.
Ami viszont nem mindennapos, az az, hogy milyen meglepő az emberek számára, hogy egy vegán pástétom ilyen finom lehet. Volt aki azt mondta, hogy ha dönteni kéne libamáj és a növényi pástétom között, akkor (immár a libatömés hátterét megismerve) a növényit választaná! Ugyanez az úr azt mondta, ez volt a legfinomabb pástétom, amit eddig kóstolt. 


Egy másik 4 fős társaság is nyitottan fogadta az információkat, és kiderült, hogy az egyik hölgy 8 éves unokája lelkiismereti okokból nem eszik húst. "Sajnálja az állatokat" Persze azonnal megerősítést adtam a hölgynek, hogy ezzel nincs semmi baj, és hogy nem szabad elnyomni, ezt a tiszta szándékot, és ráerőltetni a húsevést. Remélem könnyebb lesz a kis unokának a jövőben. 



Sajnos közvetlenül ezután kitoloncoltak minket a biztonságiak, de nem adtuk fel, és a fesztivál bejáratánál, de már a külső oldalon folytattuk az akciót. A legpozitívabb fogadtatást is itt kaptuk, egy idősödő angol pártól. A férj többször is kóstolt, "I love it kijelentéssel" annyira ízlett neki a pástétom, majd mikor megtudták, hogy egy libamájfeszt előtt állunk, és hogy valójában vegan aktivisták vagyunk a fesztivál ellensúlyaként, akkor az úr hitetlenkedve visszakérdezett: "Libamáj fesztivál?" Majd aktivista társam felé nyújtotta a kezét, hogy kezet fogjon vele, és megköszönje, hogy ott vagyunk. "Köszönöm! Ez csodálatos dolog! Csodálatos!" Végül elmondták, hogy a lányuk szintén állatvédő aktivista Angliában.



Megítélésem szerint nagyon hasznos volt ez az akció, és nyitottan fogadták az emberek. Máskor is csinálnunk kell, amit ezen a hétvégén elkezdtünk. Sikerült szép napot zárnunk, és talán szebb napot teremteni állattestvéreink számára.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.511042442303325.1073741842.483485295059040&type=1https://www.facebook.com/269lifeHungary

2013. szeptember 1., vasárnap

Libamáj fesztivál 2013

Idén ötödik alkalommal rendezik meg a Libamáj Fesztivált, ezúttal az Erzsébet téren, szeptember 6-8. között. Hogy szerencsés-e az időpontválasztás, majd kiderül: a Józsefvárosi Főzdefeszt, a SzeptEmber Feszt, valamint a Budafoki Pezsgő és Borfesztivál is ekkor verseng a látogatókért.

A 2012-es Libamáj Fesztivál a Várban.
kép: http://gasztroturak.blog.hu/2012/06/25/fesztivalelmenyeink_1_resz_libamajfesztival
Vajon tudják-e, a vendégek, hogy mennyi szenvedést éltek át a az állatok, egy kis falatozásért? Tudják-e, hogy a libamáj pástétomnál finomabb, és táplálóbb növényi pástétomok vannak?

2013. augusztus 29., csütörtök

Hogy tömik a libát?

Klasszikusm ujjazós módszer. Ilonka néni puha libasámlin ül.

http://www.youtube.com/watch?v=39X0hxoaux4

kép forrása: http://fenteslent.blog.hu/2011/11/25/tomes_1
Vajon miért használja a néni ülőpárnának a libát? Mindkettőjüknek kényelmes lehet?

forrás: http://magyarasztal.blog.hu/2009/04/29/libatomes_kepekben
Az oldal szerint a libák nem szenvednek, a 45 deka kukorica betöltésétől, de akkor miért kell olyan erősen fogni a fejüket?


"Hát én már láttam ilyet. Egy kacsatömőt tesznek a szájába ( ez egy tölcsérszerű valami ) és a darált, emlékeim szerint darált. áztatott kukoricát beleszórják, közben mozgatják, tömködik szegény állatba a tölcsért. Az állat fuldoklik, bár vannak akik türelmesebben, ráérősebben csinálják, akkor az állatnak elviselhetőbb. De én akit láttam, az elég türelmetlen volt, azt mondhatnám állatkínzás." http://www.gyakorikerdesek.hu/allatok__madarak__2525174-hogyan-tortenik-a-liba-es-kacsatomes

A Négy Mancs filmje, a Pannon Lúd telepéről, ők azóta átálltak a sovány baromfi termelésére.

Humánus libatömés - Fából vaskarika



Tegyük fel, hogy azt akarom, hogy Te megbetegedj. Mert ha májmegnagyobbodásod van, akkor én több pénzért tudlak téged értékesíteni. Tegyük fel, hogy jófej vagyok és nem dugok le fémcsövet a torkodba, de még puha műanyag csövet sem. Egyszerűen csak sokat adok enni, és addig etetlek, amíg meg nem betegszel. Ha kellőképpen megnagyobbodott a májad, akkor leváglak. Mivel én tenyésztettelek, hálás lehetsz nekem az életedért. Azért hívtalak életre, hogy azután levágjalak. Ezért vagy. Egy szavad sem lehet.

forrás: http://fn.hir24.hu/csucsfogyaszto/2008/08/22/dul_libamajhaboru

Körülbelül így néz ki a humánus, vagy alternatív libamáj ipar. Ez az az ideális állapot, amiért az állatjóléti aktivisták, akik a kényszertömést próbálják betiltatni, küzdenek. Kétség nem fér hozzá, hogy a fent leírtak valamivel kevésbé borzalmasak, mint a ledugunk egy csövet a torkán és olyan sebességgel tömjük, hogy épp csak meg nem döglik bele. Igen, ez így humánusabb.

Az ember azonban gondolkodó lény. Különböző információkat és szempontokat képes mérlegre tenni. Tény, ami tény, hogy a libamáj nem elengedhetetlen része az életnek. Ugyanaz igaz rá, ami minden más állati eredetű élelmiszerre: nincs benne olyan tápanyag, ami nélkülözhetetlen lenne, és ami az ízét illeti, azt majdnem megtévesztésig utánozni lehet profin fűszerezett növényi pástétomokkal.

Ha meg szeretnénk szüntetni az állatkínzást, akkor nem a humánus libatömésért kell kampányolnunk, hanem a vegán életmód elterjedéséért. Az állatok használatának befejezése a leghatékonyabb módja a szenvedés megszüntetésének. Utópiának tűnik, de nem az. Ha nyitott szemmel járunk a világban, azt vesszük észre, hogy gombamód szaporodnak a vegán étkezdék, fórumok, receptblogok, a vegán termékek az áruházak polcain és természetesen a vegánok, maguk :)
forrás: http://www.mindenmentes.hu/2012/07/fuszeres-gombapastetom.html
A jövő nem a libamájé. A jövő a növényi pástétomoké. Egyszerűen abból az okból kifolyólag, hogy az ember nem vérengző vadállat, hanem értelmes, találékony lény. 
forrás: http://magdireceptek.blogspot.hu/2012/05/vegan-majkrem-napraforgobol.html



Vegán Receptek oldal a facebookon: https://www.facebook.com/pages/Veg%C3%A1n-receptek/393981180687086


Vegán Állatvédelem blog: www.veganallatvedelem.blogspot.com

Bonifert Anna 2013 aug 29

Tömjék, csak ne viccelődjenek - Winkler Róbert


Új tényező a libatömésvitában: az állatorvosi kamara és a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara megállapította, hogy a libatömés nem állatkínzás. Dr. Gönczi Gábor, a kamara elnöke csütörtökön ismertette a kutatások eredményeit. Az eredmény: a „kényszertömés” puszta hangulatkeltés.
kényszertömés
Forrás: MTI

Ha valaki követte a Négy Mancs kontra Libatömők vitát, az összesen három állítást figyelhetett meg.
Négy mancs: a libatömés állatkínzás.
Libatömők 1.: (milliárdos) pénzt hoz a libatömés.
Libatömők 2.: a libatömés hungarikum.
forrás: http://ujsag.allatvilag.net/2010/05/ezutan-is-ellenoriz-es-leleplez-a-negy-mancs/

A Libatömők egy szóval sem állították, hogy nem lenne állatkínzás a libatömés, hiszen ki tudná náluk jobban, hogy az. A liba a természetben nem hal éhen, illetve egyébként, házi tartásban nem hal éhen, hiszen eszik, amennyit kíván, amennyi köll neki. Tömni azért kell, hogy kórosan megnagyobbodjon a mája, ami, ha elvágtuk a liba torkát, felhasítottuk a testét, kiszedtük a megnagyobbodott belsőséget, milliárdos bevételt hoz. Az meg, hogy valami pénzt hoz, ugye, etikai szempontból nem teljesen acélos érv. A dohánylobbi is sokáig meg tudta fúrni, hogy betiltsák a cigarettareklámot, a szeszlobbi is sokáig volt eredményes az alkoholreklámokkal. A hátrányokat én is éreztem; akkoriban színes papírújságnál dolgoztam, márpedig a szép színes papírújságok megsínylették, de eszembe nem jutott volna tiltakozni: ja, kevesebbet kerestünk, sőt hónapos csúszások lettek a fizetésekkel, de dohányt reklámozni nem kóser. Minél előbb megy át a dohányzás menőből cikibe, annál kevesebb tinédzser fog rászokni, csak hogy teljes jogú tag legyen egy menő társaságban. És ahogy nézem, a színes újságok valahogy megoldották a problémát.
forrás: http://ujsag.allatvilag.net/2010/05/ezutan-is-ellenoriz-es-leleplez-a-negy-mancs/
A másik nagy érv a hungarikumkártya kijátszása volt. A hungarikum szent dolog, az már majdnem Szent István. Szent, de nem érv. Ilyen alapon az emberevők máig legálisan ehetnének embert, mert az kannibálikum. A ministránsok molesztálása meg kétezer éves hagyomány, vatikánikum. Tehát a hagyomány egy dolog, bizonyos közös civilizációs minimum a másik. Éhségsztrájkoló rabot sem lehet megtömni civilizált országban, pedig neki az életét mentenék meg vele, és a testtartása is bizonyítja, hogy jót tett neki.
Továbbá ha esetleg védekező mozdulatokat tenne a megtömendő rab, a raborvosi kamara meg a Szent István Börtönőregyetem azonnal végezne egy kutatást, amiből kiderülne, hogy az csak reflex, és teljesen normális, és nem okoz fájdalmat a rabok kényszertáplálása, mert bizonyos fájdalomdefiníciók szerint blablabla blablabla.
Volt már az olvasó olyan társaságban, ahol valakiről váratlanul kiderült, hogy vega? Egyféle reakció, de az garantált: persze, de a zöldséget azt megölöd, mi? És a búza?! És jönnek a hülye érvek csőstül. A leggyűlöltebb kisebbségeket nem próbálják ilyen lelkesedéssel megtéríteni, hogy ne buzuljanak, ne legyenek már zsidók, sátánisták, hitgyülisek, ha egy mód van rá. Láttam már felmérést arról, hogy magasan a leggyűlöltebb kisebbség a vegetáriánus.
forrás: http://xfaktor.rtlklub.hu/cikk/213885

Látott már valaki termelési riportot vágóhídról? Az állat csak egy élelmiszer, olyan, mint a többi. Ha egy híradóban a villanykörtegyártásról van szó, látjuk a vágóképeket: villanykörték, futószalagon. A sajtgyárban is bármelyik műveletet mutathatják. A vágóhíd humánus és fájdalommentes, hiszen már EU-s, mégse látunk vágóhidat in eksön. Persze, hiszen a velünk született igazság- és jogérzék tiltakozik az ilyesmi ellen, még akkor is, ha nem szadista ipari tanulók mulatozását mutatják bárányok és kisborjúk fantáziadús megölésekor. Hanem csak tehenek (ismerjük, ugye, azt a szívbe markolóan ártatlan tehénpillantást) üzemszerűen történő letaglózását és fájdalommentes lőfegyverrel történő fejbelövését. Ha annyira fájdalommentes és humánus, ahogy a csirkék futószalagon a humánus körkéses ölőgépbe tartanak, miért nem bírjuk nézni? Csúnya, vagy mi? Félmarhák, kampón, az már megy, az már élelmiszer.
Forgatócsoportot vágóhídra be még nem engedtek – nem nálunk, az egész világon nem szokás az ilyesmi. Ha valaki engedélyt kérne, valami élelmiszer-higiéniai kifogással rázzák le, mintha bármi higiéniáról lehetne ott szó, ahol mondjuk 48 órán át egy platón összezsúfolt 50 disznó vére, és a haláltusában eleresztett ürüléke keveredik össze. Tudjuk, hogy a tömegmészárlás rossz, és nem akarjuk látni, ennyi. Az emberben van egy természetes, vele született jog- és erkölcsi érzék, ami annyira genetikus és atavisztikus, hogy például néhány fa kivágása is garantált tömeghiszti, még akkor is, ha amúgy is veszélyes belvárosi nyárfákról van szó. Mert az élet szent. Ez van. Természeti népek engesztelik a fa szellemét meg az elejtett vadét, mert ezt ők is tudják, és nekik van erre idejük. Nekünk nincs, nekünk csak ilyen parittya ideológusaink vannak, akik elmesélik nekünk, hogy a halálgyárban nincs semmi borzasztó, és persze az egyszerűség és a lelki kényelem kedvéért elhisszük.
forrás: http://www.stop.hu/belfold/libatomes-botrany-keruljon-pont-ennek-a-mocskos-ugynek-a-vegere/396283/

Igen, az úgynevezett húsipar halálgyárak láncolatából áll. Nem, az állatok nincsenek semleges állásponton a kiirtásukkal kapcsolatban. Állítólagos fájdalommentes megölésük se hagyja őket hidegen: ha lenne a vágóhídon kijárat, azt választanák. Talán ismerős az emberiség évszázados tudományos kutatómunkája a fájdalommentes kivégzés ügyében. Mindegyikre megvolt a magyarázat, a nyaktöréses akasztástól a sortűzön és guillotine-on át a méreginjekcióig, hogy ezek mennyire humánusak. Aztán ha valaki közelebbről megnézte, csak azt látta, hogy borzalmas. A méreginjekcióban például én is hittem, amíg csak a leírást olvastam, de Tim Robbins 1995-ben csinált róla egy filmet (Ments meg, uram), amiből elég részletesen kiderül, hogy milyen. És Amerikában is államonként vitatkoznak róla, már ahol halálbüntetés van, legyen-e, vagy mégse-e.
Hogy én vega vagyok-e? Jó kérdés: nem. A szentségit, lebuktam. Voltam vega pár évig, aztán meguntam, hogy étteremben kizárólag rántott sajt a vega kínálat, a MacDonald’s-ban meg kifizettetik a vendéggel a teljes Big Mac árat akkor is, ha nem kér húst a szendvicsbe. Szopó egy életmód, nem csak Magyarországon, máshol is: még a jó séfek se szeretnek vegetáriánus kajákkal bajlódni, mert húsokkal egyszerűen könnyebb látványos és persze drága fogásokat előállítani. Egy brazil padlizsánért nehezebb nyolcezret kérni, mint egy argentin bélszínért. Szóval remélem, mihamarább kifejlesztik az őssejtből iparilag növesztett pörköltet, ami semennyiben sem lesz mesterségesebb, mint egy mai, csirkegyári csirke, ami egy terráriumnyi vasketrecben tengődik, és szteroidokkal és antibiotikumokkal tömik, hogy gyorsabban nőjön, és ne legyen hetente járvány a pokoli zsúfoltság miatt.
Tömjük a libát, bánom is én, virágozzék az ágazat, forduljanak termőre a munkahelyek, éljenek örökké a hungarikumok. Csak ne hazudozzunk már akkora képtelenségeket, hogy az állatnak ez nem rossz. Naná, majd jó.



Mi a kényszertömés?

Kényszertömés géppel. Forrás: http://en.wikipedia.org/wiki/Foie_gras

A kényszertömött kacsák és libák úgynevezett zsírmájának előállítása az egyik legkegyetlenebb folyamatnak számít. Az állatokat minden nap, 2-3 alkalommal kényszertömésnek vetik alá. Májukat a normálisnál lényegesen nagyobbra hizlalják föl, ami kimondhatatlanul nagy kínokkal jár számukra, hiszen az abnormálisan nagy szerv nyomja a tüdejüket, ezért nehezen tudnak lélegezni és mozogni.

Az EU is az alternatív módszert szorgalmazná

A libamájtermelés erős és nyilvánvalóan kegyetlen ágazat Magyarországon, melyet az Európai Unió és az Európai Bizottság is elítél. (88/306 EC-direktíva a gazdasági célból tartott állatok védelméről). A bizottság javaslatainak megfelelően 10 éven belül meg kell szüntetni az erőszakos tömést, és a jelenleg működő gazdaságokat szigorúan ellenőrizni kell. A kereskedelemben érintett országoknak alternativ módszerek tudományos kutatásába kell befektetniük. Jelenleg ugyanis nincs alternatív módszer a tömésre.

Online tiltakozás a zsírmáj termékek ellen!


Tiltakozzon Ön is a kényszertömésből származó termékek betiltásáért!

A kacsák és libák tömése az egyik legkegyetlenebb módszerek közé tartozik, amit egy állítólagos ínyenc falat - a „Foie Gras”, franciául zsírmáj – előállításáért folytatnak.
Erőszakos tömés, az állatok tudatos megbetegítése, szűk ketrecek – ezt jelenti sok millió hízó kacsa és liba mindennapjait.

A tömő üzemekből nem csupán a kacsák és libák megnagyobbodott mája származik, hanem az állatok húsát is eladják. A megkínzott állatok silány minőségű, elzsírosodott húsát általában éttermekben, üzletláncokban és piacokon árulják. Eddig a vásárlóknak nem nyílt lehetőségük arra, hogy megtudhassák, melyik állat milyen tartásból került ki, valamint melyik állatot tömték.


https://www.secureconnect.at/4pfoten.org/HU/protest/0711/

Forrás: http://www.negy-mancs.hu/